Szilveszterkor is fő az egészség

2020.12.30

A szilveszter mindig a nagy bulikról, kajálásokról, piálásokról híres. Mit és hogyan tegyünk, hogy jót együnk, nyugodtan igyunk és legyen buli is.

Leszögezem a legelején: szerintem nem az alkoholtól fogja valaki jól érezni magát, hanem egy belső hozzáállásból. Ha kell neki hozzá valamilyen tudatmódosító, akkor már régen rossz.

Na, de ezt mindenki eldönti majd magának. Én arról írok, nekem mi válik be.

Először a kaja. Kislány koromban ezen a napon mindig valamit csak úgy eszegettünk, majd délután hozzáfogtunk a rétes sütéshez. Édesanyámmal azt az igazi nagy húzós, nyújtós rétes készítettük. A nagy konyha asztalt kinyitottuk, majd jött rá a tiszta abrosz, amit csak erre a célra használtunk. Közepére a tészta. majd szépen kézzel körbe-körbe mozgatva, lassan elkezdett a tésztánk körmérete nőni. Utána már csak az asztalon finoman alányúlva nyújtottuk, amíg le nem lógott a széle körben. A vastagabb szélét anyu a kezére tekerve letépte róla. Olvasztott zsírral meglocskolta, majd egy csíkban a töltelék került rá. Az abrosz szélét megfogva, kezdte el feltekerni a rétest. 3-4 hajtás utás elvágta a tésztát és ment a tepsibe. Vacsorára valami sültet ettünk. Sokszor volt halászlé, volt sült pecsenye, töltött káposzta, lencse leves. Új év napján pedig szinte egész nap a rétest ettük. Ami még nagyon megmaradt, az az Újévi bécsi hangverseny közvetítése. Minden évben ez volt a programunk. Ámulva néztem, ahogy azokban a szép ruhákban táncoltak. A terem is csodálatosan feldíszítve a szebbnél, szebb virágokkal. A karmesterek egy kicsit mindig bohóckodtak is. Sajnos az utóbbi években valahogy ez kimarad az év első napjából. Este jut eszembe, hogy már megint nem néztem. Hátha most összejön.

A bulik is elmaradtak, ahogy a gyerekek megszülettek. Valahogy fontosabb lett a pihenés, mint hogy én bármiért is fenn maradjak. Amikor véletlenül mégis kibellentem a rendszeremből, mindig megfogadtam, hogy ez volt az utolsó. Ennek most éppen 4 éve. Pedig nagyon jó volt a társaság. A barátnőmékkel a Badacsonyban voltunk. Túráztunk, jókat sétáltunk, sült gesztenyét ettük, beszélgettünk. A szilveszteri buli azonban botrányos. Az a rengeteg étel, majd megszakad az ember, pedig alig eszik valamit a sok fogásból. A tudat, hogy mennyi pocsékba megy, mennyi maradék van, szinte megbénított. Itthon ez sokkal könnyebb. Eleve olyan ételeket főzök, amik táplálóak, és persze felmelegítve is megfelelőek. Tudom, ez nem szattvikus. Egy évben néhányszor azért megengedhető. Szóval az idén lencseleves lesz. Most sütőben fogom sütni, a nagy cserép edényben. Isteni, ahogy a hosszú főzési idő alatt az ízek jól átjárják a lencsét és a zöldségeket. Sütök halat. Nem rég kaptunk egy ismerőstől. Azt mindenki szereti és néha én is szoktam enni. Igyekszem rugalmas lenni a táplálkozás terén. Igen, figyelem az ahimsza elvét, a szattvikusságot. Ugyanakkor figyelem az ajurvédát, a testtípusokat. Nehéz összehangolni. Ahányan vagyunk, annyi testtípus. Szóval igyekszem a mi nyugati életvitelünkben úgy alkalmazni ezeket az elveket, hogy ne legyen feszültség bennünk. Fő az ahimsza ( erőszakmentesség) elve. Lesz a halhoz krumplipüré, most petrezselyemmel. Készítek még egy adag pásztorpitét is. Sőt ha marad rétestészta, még egy adag vega wellingtont is. Rétesből a kedvenc a mákos, a meggyes mákos, az almás, diós, sőt még diós almás is szokott lenni. Lesz némi koktél party, Gergő készít nekünk valami finomat. Új év reggelire készítek egy napraforgós "kolbászkákat". Amolyan angol reggelinek, tojás nélkül. Utána iszok majd egy sütőtökös latte-t. A pezsgőt majd megisszuk Új Év napján. Fotóim még nincsenek mindenről.

Sok újdonsággal készülök. Terveimben van egy elviteles ebéd készítése.

Ha szeretnél a receptjeim között nézelődni, vagy inkább már a kész ebédet szeretnéd jelezd emailben.

Részletek hamarosan!

Boldog, békés, egészséges Új Évet kívánok!

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el