Karácsonyi üdvözlet
Az idei év igazán különlegesnek mondható. Minden téren az volt. Kora tavasszal indult a járvány. Sok új kihívást állított elénk. Sokszor embert próbáló kihívások. Volt aki a betegséggel küzdött. Voltak akiknek a "bezártság", vagyis az saját önálló akarat korlátozása okozott kihívást. Úgy érzem, sokan nem tudtak ezzel a helyzettel mit kezdeni magukban. Sőt. A november hónap közepén kialakult helyzetet még sokkal rosszabbul kezelik. Pedig már van sok tapasztalásunk a tavasz folyamán. Mit is jelent a korlátozás, a karantém? Számomra alig változott az élet. Persze változott nagyon sokat. Hiszen be kellett zárnom a stúdiót, nem tudtunk táborozni, nem tudtunk Calivita infóesteket tartani. Az életünket más utakra tereltük. Megtanultam Online jóga órákat tartani. Mit mondjak...... Van még hova fejlődjek. Tanulgatom az online marketinget. Na ezt hagyjuk inkább. Ez számomra a mumus. Persze, azért alakul ez is. Sokan azt gondolják, mennyire egyszerű az online megjelenés. Csak írogatni kell, aztán jönnek az emberek. Ez persze nem enyhe túlzás. Nagyon nehéz úgy írni, hogy az tényleg hozzon is eredményt.